Szerelmemnek

Emlékszel még arra a napra,
Mikor két szív egymásra talált?
Kétezer-tizenkettő nyarán
A sors egy közös útra hívott már.
Nem tudtuk, mit hoz majd az élet,
Hány könny, hány mosoly vár még ránk,
De minden évvel egyre mélyebb
Lett az érzés, ami összefűz már.
[Refrén]
Árpi, te vagy az otthonom,
A csendben is hallható dallamom.
Ha ezer út vezetne bárhová,
Én újra téged választanálak.
Mert nem a gyűrű, nem a szó,
Hanem az együtt töltött minden jó,
Tizennégy év, és még mennyi vár,
A szívem mindig hazatalál.
[2. versszak]
Voltak napok, mikor nehéz volt,
Mikor a világ túl hangos lett,
De egy ölelés, egy kedves szó
Újra erőt adott nekem.
Reggel hívsz, hogy halljam a hangod,
Este vársz rám, ha véget ér a nap,
És bár apróságnak tűnhet mindez,
Nekem ezek a legnagyobb csodák.
[Refrén]
Árpi, te vagy az otthonom,
A csendben is hallható dallamom.
Ha ezer út vezetne bárhová,
Én újra téged választanálak.
Mert nem a gyűrű, nem a szó,
Hanem az együtt töltött minden jó,
Tizennégy év, és még mennyi vár,
A szívem mindig hazatalál.
[Híd – érzelmes, visszafogott rész]
Ha egyszer majd megőszül a hajunk,
És lassabban járunk az utakon,
Én akkor is úgy nézek majd rád,
Mint azon a régi, első napon.
Mert nem ígérhetek könnyű életet,
Csak azt, hogy amíg dobban a szívem,
Lesz egy hely, ahol mindig várnak,
És az a hely a te karod, Árpi.
[Utolsó refrén – nagy érzelmi csúcspont]
Árpi, te vagy az otthonom,
A legszebb történet az életemben.
Ha újra kezdhetném az egészet,
Akkor is téged keresnélek.
Tizennégy év, ezer emlék,
Annyi minden, amit együtt éltünk még.
És ha kérdeznék, mi a boldogság,
Csak rád mutatnék, és nem mondanék mást.
[Levezetés – halkan, zongorával]
Köszönöm, hogy vagy nekem,
Hogy veled élhetem az életem.
És ha újra indulna az idő,
Én akkor is téged választanálak…
Újra és újra…
Mindörökké, Árpi.